Apám csendben egy nótába kezdett,

éreztem: hangja reszket

s szívéből százezer szikra pattan,

hogy az Égre repüljön, könnycsepp-alakban.

Apám csak dalolt, egy bús melódiát,

hogy feledni azt, ki már odaát

pihen, nem lehet, mert

létünkbe csillagport Ő kevert.

S Apám szemén a könny: halovány fátyol,

benne emlékek ős-tüze táncol,

s a bánat dallama

felfelé lassan ível. Ha hallana,

Anyám csillogó szemmel lesné,

hogy a bánat-nóta hogyan lesz az esté,

s gyöngyözve súgná fülembe, azt, mit mond a nóta:

az Idő majd segít, hidd el, majd megoldja...